A könyv a PRoxon Média gondozásában jelenik meg.
Fordítás: Csermákné Lócsy Krisztina

Megrendelhető: www.lovaselet.info
vagy a Lovas Élet című szaklap szerkesztőségében (tel.: 96/337 332 fax:96/337 317)
 

 

 

Ute Tietje
WESTERNLOVAGLÁS
Gyakorlati ismeretek kezdőknek és a western stílusra átnyergelőknek
Pete Kyle profi tippjeivel
 

A westernlovaglás egyre népszerűbb a szabadidőlovasok és a túralovasok körében. A western stílus elsajátítását is az alapoknál kell kezdeni. A könyv segítséget nyújt mind a kezdőknek, mind az olyan lovasoknak, akik más stílusról szeretnének áttérni a westernlovaglásra.

 

  • Westernlovaglás – egy más lovaglási stílus

  • Milyen lófajták alkalmasak?

  • Az oktató kiválasztása

  • A helyes ülés és segítségadások

  • Különböző gyakorlatok és a versenyprogram lovaglása

  • Lovaglás terepen

  • A western versenyszámok

  • Western szakszótár

 

A western riding világbajnok

Pete Kyle profi tippjeivel

 

  

Ute Tietje tréner, német bajnok westernlovaglásban. Németország egész területén vezet westernlovas kurzusokat és elméleti szemináriumokat, így többéves tapasztalattal rendelkezik a westernlovaglás oktatása terén. Elkötelezettsége az EWU (Erste Westernreiter Union) iránt az egyik legkeresettebb felkészítőjévé tette az EWU rajtengedélyvizsgázni szándékozók körében.

 

 

 

Ez valami új utáni vágy, egy más lovaglási stílus iránti vonzalom vagy egy álom, amelyet a hosszú száron, naplementében lovagló magányos cowboyok dicsőítése táplál?
Bármi is az oka, amiért valaki a westernlovaglás felé fordul, egyvalamivel tisztában kell lenni: igaz, hogy egy kiképzett ló egy profi lovassal azt a látszatot kelti, hogy a westernlovaglás nagyon egyszerű, de ez nagyon sok gyakorlást igényel, mert a finom, gyakran láthatatlan segítségadásokat először el kell sajátítani.
A western stílus munkalovaglásból alakult ki, amely során a praktikum, a használhatóság, és nem maga a tanítási módszer volt előtérben. Ezért nem létezik egységes tanítási forma. Az eredmény számít, miközben természetesen bizonyos szabályokat, a ló mozgásmechanizmusát és természetes szociális magatartását éppúgy figyelembe kell venni, mint azt, hogy egy élőlénnyel kell együttdolgozni. Így az ember sokáig örömét lelheti négylábú társában.
 

 

 

A western stílussal három amerikai lófajta is Európába került: a Quarter Horse, a Paint Horse és az Appaloosa, amelyek ősapái a spanyol hódítók lovai voltak.
A Quarter Horse a világ legnépesebb lófajtája, több mint 3,5 millió egyedet regisztráltak. A Quarter Horse elnevezés a „quarter mile race” (negyedmérföldes verseny) kifejezésből származik. A negyedmérföldes verseny egy rövidtávú verseny (kb. 400 m), amely nagyon népszerű volt a XVIII. század vége felé főleg az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban. Negyed mérföldön a mai napig is a Quarter Horse a leggyorsabb ló a világon.
A Quarter Horse rendkívül jól izmolt ló, marmagassága 145-155cm, igen erős farral. A csöves csontok rövidsége miatt a Quarter Horse súlypontja alacsonyan van, ami végtelenül előnyös a fordulékonyság szempontjából. Az erősen izmolt hátulsó végtagok viselik előnyös helyzetükből adódóan a ló testtömegének nagyobb részét, így a Quarter Horse könnyűszerrel hajtja végre a stopot és könnyedén fordul.
Ami azonban különlegesen vonzóvá teszi ezt a fajtát, az a belső értéke. A Quarter Horse rendszerint nyugodt, erős idegrendszerű, szilárd jellemű és készséges, ami intelligenciával és rendkívüli tanulékonysággal párosul.
A Paint Horse eredete, alkata és tulajdonságai lényegében azonosak a Quarter Horse-éval, csupán a szőrük mintázata tér el. A Paint Horse tulajdonképpen egy foltos Quarter Horse.
A harmadik westernlófajta az Appaloosa. Elnevezése a Palouse-folyó nevére vezethető vissza, amely Idahotól Washington államig húzódik. Az „A Palouse Horse” (egy Palouse ló) kifejezésből lett később az Appaloosa.
A Nimipu (a franciák által Nez Percé indiánoknak nevezett) néptörzsre vezethető vissza a fajta első tenyészete. Az Appaloosa arról a teljesítményéről lett híres, amikor 1877-ben az egész törzset 11 héten át, 1600 kilométeren keresztül üldözték az amerikai alakulatok a kanadai határig. Egy napi járásra a menedéket jelentő kanadai határ előtt a Nimipukat az alakulatok utolérték. Az Appaloosák nyugodt, szívós, kitartó lovak, marmagasságuk kb. 148-160 cm. Egész sor színváltozata van, mint pl. a leopárdmintázat (fehér fedőszőrzet sötét apró foltokkal az egész testen) a hópihemintázat (snowflake; sötét fedőszőrzet világos apró foltokkal az egész testen) vagy a takarómintázat (blanket; sötét fedőszőrzet világos „lepellel”).
Az Appaloosa tipikus ismertetőjele a szemükön a fehér ínhártya (fehér szín a szemben, mint az embereknél), rózsaszín bőrpigmentáció az orrlyukak és a lágyrészek körül valamint a függőlegesen csíkozott paták.
 

 

 

A westernló kiképzésének az a célja, hogy egy olyan lovat kapjunk, – legyen az Quarter Horse, Paint Horse, Appaloosa vagy más lófajta – amely minimális segítségadásokkal, hosszú száron lovagolható. Ehhez a lovas korrekt ülése elengedhetetlen. Kíméletes alapkiképzés során a lónak megtanítják, hogy minimális, jelzésszerű segítségekre reagáljon. A lovat megtanítják arra, hogy hosszú száron egy nyugodt, állandó iramot tartson fent. A szárakat csak korrigálásra használják, és amint a kívánt eredményt elérték, azonnal utánaengednek. A lónak tarkóban átengedőnek kell lennie, és meg kell hajolnia.
A westernlovaglás alapvetően a segítségadásokban különbözik a klasszikus stílustól. A klasszikus lovaglással ellentétben a western stílusban rendszerint a segítségeket (pl. szár-, testsúly-, hangsegítség) csak rövid ideig és egyszer kapja meg a ló, és mindaddig követi azt az utasítást (pl. vágtába való beugratás) további segítségadások nélkül, amíg meg nem kapja a következő segítséget valami új feladat elvégzésére. A hang nem csak dicséret vagy utasítás lehet, hanem mint segítség is különösen fontos szerepet játszik.
A fent említettek azt jelentik a lovas számára, hogy kezdettől fogva nagy hangsúlyt kell fektetni a helyes ülés elsajátítására, hogy a lovát finom segítségadásokkal tudja lovagolni. A klasszikus lovaglással ellentétben a western stílusban a lovas ülése nem aktív, hanem passzív. Továbbá a lovasnak meg kell tanulnia egyensúlyban ülni a lovon. A száraknak lazán lógniuk kell, amelyet sok lovas ösztönösen kapaszkodásra használ helytelenül.
A westernlovaglás ideális a szabadidőlovasoknak is, mert itt lehetőségük nyílik arra, hogy feszültségek nélkül, nyugodtan lovagoljanak a szabadban. Hosszú száron lassú ügetésben vagy vágtában a lovasnak lehetősége kínálkozik arra, hogy a kényelmes western nyeregből a természet szépségeit élvezze. A westernló kiképzése a kölcsönös bizalmon alapul, amely során az ember a „helyes utat megmutató” szerepét kell hogy jelentse a ló szemében. Úgy kerülhetünk közel a lóhoz, ha felismerjük félelmeit. Ha a lovat partnerként tekintjük és tisztességesen bánunk vele, az ún. „horsemanship” a félelmeket csökkentheti, és a bizalmat építheti.
 

 

 

 

Többféle típusú és kinézetű western nyereg létezik. Mindegyik nyereg alapja a spanyol konkvisztádorok nyerge, amelyből a mai, rancheken használt munkanyereg is származik. Ez az egyszerű nyereg olyan kényelmes volt, hogy megerőltetés és sérülések nélkül órákat és napokat lehetett lovagolni benne.
A másik nagy előnye a western nyeregnek, hogy nagy a felfekvési felülete, így a lovas testsúlya optimálisan oszlik el a ló hátán. Azok a lovak, amelyek klasszikus nyereg alatt hátfájásokkal küszködöttek, western nyereggel elengedetten mennek, mert a western nyereg nem a hátizomkötegeken, hanem a bordaíveken fekszik. A western nyereg hátránya a nagyobb súly és az a tény, hogy a hevedert és a kengyeleket tulajdonképpen csak a földről lehet állítani.
Versenyszámtól függően különböző nyeregtípusok léteznek. Ezen túl megkülönböztethetjük a nyergeket a nyeregváz szerint, az ülőfelület nagysága alapján vagy hogy milyen lófajtára készült.
Régen a nyergeket favázzal és nyersbőrbevonattal készítették, manapság gyakran műanyagvázas nyergekkel találkozhatunk. Ez valamivel könnyebb, mint a fából készült váz, és amennyiben tényleg kiváló minőségű anyagról van szó, semmivel sem marad alul a favázhoz képest. A lovon felfekvő részek – az ún. nyeregszárnyak – egymással bezárt szöge határozza meg, hogy melyik nyereg milyen lóra alkalmas. A markamra magassága és szélessége rendeltetésszerűen változik. A nyeregszarv alatti rész (fork) formájának is különféle módosulatai léteznek. A nyeregszarv fából vagy bőrbevonatú fémből készül. A szabadidőlovasnak célszerű olyan nyeregben lovagolnia, amely alacsony nyeregszarvval rendelkezik, hogy ne akadályozza a lovast a mozgásban.
 

REINING NYEREG Ez a típusú nyereg viszonylag kicsi nyeregszarvval rendelkezik, és a nyeregszarv alatti rész is alacsony, így az biztosan nincs útban a lovas kezeinek. A nyereg legmélyebb pontja az ülőfelület hátulsó felében helyezkedik el, és jól kialakított hátsó kápája van.
ROPING NYEREG Bár Európában néhány rodeó verseny kivételével nincsenek roping versenyszámok, mégis nagyon sok roping munkanyereg került behozatalra. Ezen nyergek hátránya, hogy viszonylag nehezek, viszont rendkívül kényelmesek, és ezért a szabadidőlovasok körében igen népszerűek. A nyeregváz és az erős elülső felépítmény a nyeregszarvval nagyobb teljes tömeget eredményez, mint a többi nyereg esetében. Mint a cutting nyeregnél, itt sem hiányozhat a hátsó heveder, mert munka közben a nyereg így stabilabb.
SHOW NYEREG vagy EQUITATION NYEREG Elsősorban western pleasure, western horsemanship, trail és western riding versenyszámoknál használják. Mivel elsősorban versenyeken használják – amint a neve is mutatja – díszesebb mintázattal vagy ezüstveretekkel gazdagított.
OLDTIMER NYEREG Magas hátsó kápával rendelkezik, ami a régi kaliforniai nyereg tipikus ismertetőjele. A nyeregszarv bőrrel betekert és az alatta lévő rész magas. A hevederkarikák konvencionálisan helyezkednek el, és a nyereg hátsó hevederrel is rendelkezik.
SZABADIDŐS NYEREG Így nevezik azt a kevert típusú nyerget, amelyet az egyik versenyszámra sem szakosodott szabadidőlovasok igényei szerint alakítottak ki. Díszítése kevésbé feltűnő, kicsi, alacsony nyeregszarvval van ellátva, viszonylag könnyű és mérsékelt áron kapható.
CUTTING NYEREG A kevésbé mély ülőfelületével, a magas, vékony és függőleges nyeregszarvval, a nagyon vékony kengyelekkel ez a nyeregtípus kizárólag a cutting versenyszámra alkalmas.
 

PROFI TIPP

Pete Kyle

A nyeregnek jól kell illeszkednie a lóra és ápoltnak kell lennie, hogy a ló ne sérüljön meg tőle, és ne okozzon nyeregtörést. A lovasnak meg kell győződni róla, hogy a megfelelő zablát alkalmazza-e és a zabla megfelelően illeszkedik-e ló szájába. Ha a lónak a nem megfelelő felszereléstől vagy a helytelen szerszámozástól fájdalmai vannak, nem képes a tőle megkövetelt feladatokra koncentrálni.

 

 

 

 

 

A western nyergek típusuk, kidolgozottságuk, díszítettségük és márkájuk szerint többféle árkategóriában mozognak. Mivel egy western nyereg rendkívül tartós, egy igényes használt nyereg jobb választás, mint egy kevésbé igényes új, de olcsó nyereg
Fontos, hogy a nyerget fel lehessen próbálni arra a lóra, amellyel használni fogja a lovas és ki is lehessen próbálni. A nyeregnek a ló és a lovas számára is megfelelőnek kell lennie. Az ülőfelület nagysága „inch”-ben van megadva. A nyerget alátét nélkül is fel kell próbálni a lóra.
A nyeregszárnyaknak teljes felülettel fel kell feküdniük a vállakkal párhuzamosan. A markamránál legalább egy-két ujjnyi szabadságnak kell lenni. Ha a nyereg túl széles a lóra, akkor túlságosan rácsúszik a marra és a vállakra. A szűk nyereg gátolja a vállakat a mozgásban, és nyeregtöréshez is vezethet.
 

 

 

 

Sokan azt gondolják, hogy a westernlovakat feszítőzablával kell lovagolni. Ez a gondolat helytelen, mert a fiatal westernlovakat először csikózablával, majd később, kb. négyéves korukban bosallal képezik ki. Mind a kétféle kantár esetében kétkezes szárhasználattal lovagolnak. A csikózablával és a bosallal való kiképzést követi a feszítőzablával, egykezes szárhasználattal történő tanítás.
A szabadidőlovasnak mindig olyan zablát kell alkalmaznia, ami mind a lónak, mind a lovasnak a legmegfelelőbb. A sportlovasnak versenyen az adott szervezet előírásait kell szem előtt tartania, amely az adott kategóriától, a ló vagy a lovas életkorától teszi függővé a feszítőzabla és az egykezes szárhasználatot.
A zabla kiválasztásánál soha nem szabad a tréning egyetlen szakaszát sem kihagyni. Egy nagyobb zablára való átállás nem a kiképzés gyorsítását jelenti. Egy régi, de találó mondás szerint „minden ló szájának megvan a nyitja, de azt nem lehet a szerszámoskamrában megtalálni. A ló szájának igazi nyitja a lovas kezében van”.
A zablákra használt általános kifejezés a „bit”. A csikózablát általában csak „snaffle”-nek hívják, de helyes kifejezés tulajdonképpen „snaffle bit”. A tört szájrészű feszítőzabla a „snaffle bit with shanks” és csak a nem tört szájrészű feszítőzablát nevezik „bit”-nek.
A zabla ideális esetben 0,6 cm-rel, azaz mindkét oldalon 3-3 mm-rel szélesebb a ló szájánál, a ló szájszegletének külső szélétől mérve. A zabla hosszán csak a belső rész méretét értjük.
A zablának a szájszeglettől 2,5 cm-re mérve legalább 0,95 cm vastagnak kell lennie. A vékonyabb vagy a csavart szászrészű zabla használata a versenysportban tilos, amit a szabadidőlovasoknak is figyelembe kellene venni.
A westernlovaglásban használatos kantár feltűnően különbözik az angol stílusban használttól. A western kantár kevesebb szíjból áll, mivel pl. orrszíj sincs rajta. Létezik kantár homlokszíjjal, kantár fül körüli szíjjal, ami lehet csúszó vagy fix, a „füles” kantárnak lehet egy vagy kettő fül körüli része.
A westernkantár szárai alapesetben „split reins”, azaz két különálló részből álló szár (a két szár egymással nem záródik). Egyedül a kaliforniai stílusnál van a két szár összekapcsolva, amely romálban, egy ostorszerű bőrszíjban végződik.
A split rein hosszának igazodnia kell a lóhoz. Ha a szárak hossza és súlya megfelelő, akkor a szárak nem esnek le a földre, ha kezdetben a lovas kezéből véletlenül kicsúsznának. A szárak készülhetnek bőrből vagy pamutból.
Feszítőzablához keskenyebb szárakat használnak, mint csikózabla esetében. A tapasztaltabb lovasok a keskenyebb, de valamivel vastagabb szárakat részesítik előnyben, amelynek egy kicsit nagyobb a súlya…
 

 

 

 

A nem zárt szárak esetén a szárak hossza akkor ideális, ha a kétkezes szárhasználat esetén jobbra is és balra is legalább a vállakig érnek. Az ennél rövidebb szárak – ha még ráadásul könnyebbek is –veszélyesek lehetnek, mert könnyedén lecsúszhatnak a ló nyakából. Így könnyen előfordulhat, hogy a szárak a földre esnek, és a lovas hirtelen szárak nélkül marad, például ha egy kabátot szeretne felvenni. Szerencsés a lovas, ha olyan jól betanított lova van, hogy ilyen szituáció esetén is megáll.
A lovas felülésekor a szárak a ló marján vannak úgy, hogy mindegyik szár vége a ló átellenes oldalán lóg le. A lovas fogja meg a jobb kezével a jobb szárat, bal kezével a bal szárat úgy, hogy a szárakat a gyűrűsujj és a mutatóujj közötti ujjakkal tartsa meg a kezében.
Ezután a szárakat egymásra kell fektetni és a kezeket összezárni. A két kéz között a szárak hidat alkotnak, amelynek szélessége 20-40 cm között mozog. Erre vonatkozóan nincsen pontos szabály, a híd szélességét több tényező befolyásolja.
A szárak rövidítésénél kissé ki kell nyitni a kezeket. A kisujj és a gyűrűsujj szorítja össze a szárakat. A kezeket egymás mellé kell tenni, eközben a híd megrövidül, a szárak egymásra csúsznak.
A kezeket a szárakon kifelé kell csúsztatni úgy, hogy a gyűrűsujj és mutatóujj kevésbé szorítsa a szárakat, majd ha a szárak hossza megfelelő, ismét zárnak az ujjak.
A szárak rövidítését és hosszabbítását gyakorolni kell. Ezt nagyon jól lehet gyakorolni otthon a televízió előtt. Fel kell kötni a szárakat valahova, és úgy kell megfogni, mintha az ember lovon ülne. Eleinte még lehet úgy gyakorolni, hogy közben odanéz az ember, de végül úgy kell tudni kezelni a szárakat, hogy nem néz az ember a kezére. Így a kezdő lovas elkerülheti, hogy összegabalyodott szárakkal tehetetlenül üljön a lovon.
 

Neckreining – egykezes szárhasználat

A feszítőzablával történő egykezes szárhasználat csak gyakorlott lovasnak ajánlott, mivel ehhez finom kezekre van szükség, és a helyes szárhasználatot sokat kell gyakorolni.
A szárakat tartó kéz a ló szája felé mutat, a mutatóujj a két szár között van. A szárvégek a szárakat tartó kéz felőli oldalon lógnak lefelé. A másik kezet nem a felsőtest mellett kell tartani, hiszen úgy az egyensúly felborulna, és egy érzékeny lónak ez irányváltoztatást jelentene. Azt a kezet, amely nem a szárakat fogja, úgy kell tartani, hogy a lovas mind a két válla egy magasságba essen.
A romal szárakat, azaz a kaliforniai szárakat, amelyek össze vannak egymással kapcsolva és egy ostorszerű bőrből készült részben végződnek, romálnak nevezzük. A szárakat közvetlenül az összekapcsolódási pont alatt kell marokra fogni, mint egy virágcsokrot, a másik kézzel pedig a szárakat tartó kéztől legalább 40 cm-re kell a romált megfogni.
Egykezes szárhasználat esetén a ló már elsajátította az ún. „neckreining”-et. Ez azt jelenti, hogy már nem a közvetlenül a szájszegletre gyakorolt hatással változtatunk irányt, hanem a szárat az ló nyakának ellentétes oldalára fektetve. Tehát ha a lovas pl. jobbra szeretne menni, akkor a bal szárat fekteti a ló nyakára.

 

 

 

A megállást nem szabad összetéveszteni a sliding stoppal. A megállás annyit jelent, hogy a ló hátulsó lábaival maga alá lépve, jármódtól függetlenül megáll. A sliding stop a run downt követően vágtából történik. A ló nagy iramból mélyen maga alá lépve a két hátulsó lábán több métert csúszik a különleges, ún. sliding patkók segítségével, miközben az elülső lábai szabadon mozognak.
Amilyen látványos ez a gyakorlat, olyan hosszú az odavezető út. A lovasnak előtte gyakorolnia kell, hogy lova minden jármódból mélyen maga alá lépve álljon meg.
Megállásnál fontos a segítségek időzítése. Gyakorlatlan lovasok esetében sokszor kitűnik, hogy a hangsegítség, a szársegítség és a testsúlysegítség ebben a sorrendben követik egymást, aminek főleg a még nem teljesen kiképzett lónál az a következménye, hogy a ló még tesz néhány lépést megállás előtt.
A ló ugyan megkapta a „hó” hangsegítséget, de mivel további segítséget nem kapott, nem teljesen biztos benne, hogy lovasa mit szeretne tőle.
A „hó” az egy olyan hangsegítség, amit soha semmi másra nem használunk, csak a megállásra! A „hó” hangsegítség mellett a testsúlyt hátrébb kell helyezni és ideális esetben csak nagyon enyhe szársegítséget kell alkalmazni. Mire a „hóóó” szót kiejtjük, addig az imént említett segítségadásokat is be kell fejezni.
A „hó” szó jelenti a ló számára a megállást, mialatt a hátulsó lábaival maga alá lép és a háta gömbölyű lesz. A megállás során testsúlysegítségként a lovas mély üléssel meghúzza a derekát, a kengyelbe pedig több súlyt helyez azáltal, hogy sarkait kissé lefelé és előrefelé nyomja. Nagy iramból történő megállás esetében ez segít abban is, hogy a lovas mélyen tudjon ülni. A szárakat könnyedén fel kell venni, de semmi esetre sem a szárak állandó húzásáról van szó, hanem azonnal utána is kell engedni. Kizárólag az olyan lovak esetében szabad csak újra impulzusszerűen felvenni a szárakat, amelyek nem veszik figyelembe a lovas segítségadásait. Amelyik lovat a szárakkal kényszerítenek megállásra, az a ló felkapja a fejét, a nyak- és vállizmokkal ellenáll a lovas kezének, merev lesz, a lovasnak nagyobb iramból történő sliding stop esetén pedig kemény ütéseket kell kiülnie. Nagyon hasznos kezdetben a lovat a megállás után egy fél lépést hátraléptetni. Ezzel elősegítjük, hogy a ló a megállás során a hátulsó lábaival jobban maga alá lépjen. Ha egy lovat közvetlenül a megállás után minden esetben vagy nagyon gyakran több lépést hátraléptetik, az ahhoz vezethet, hogy minden stop után türelmetlen lesz és nem tud nyugodtan állni, mert további segítségadásra vár. A lovassportban, pl. western horsemanship vagy trail versenyeken ez nagy hibának számít.
 

 

 

 

 

A westernlovas többféle hátulsó láb körüli fordulatot ismer, úgymint az egyszerű hátulsó láb körüli fordulatot (hátulsó láb körüli pivot), a „rollback”-et és a „spin”-t.
A rollback egy 180°-os, vágtából történő fordulat, mindig kifelé kell fordulni. A spint állásból kell végrehajtani, egymás után több 360°-os fordulatból is állhat. Az egyszerű hátulsó láb körüli fordulat (pivot) legalább 90°-os.
A hátulsó láb körüli fordulatot könnyebb először a lovarda szélénél, a falnál elvégezni. Mielőtt a lovas elkezdené a fordulatot lovagolni, először képzelje el a ló lábait. Tegyük fel, hogy a lovas bal kézre lovagol.
A mozgás iránya tehát a bal. A ló eleje így balra mozdul, a hátulja helyben marad. Egyhelyben tulajdonképpen csak a forgáspont marad, ami a belső hátulsó láb, jelen esetben a bal. A külső hátulsó láb mozgásban van a belső hátulsó körül. A külső elülső láb keresztezi a belső elülső lábat.
A lovas a bal ülőcsontját terheli, hogy a belső hátulsó lábat terhelje. A lovas a külső lábával valamivel a heveder előtt nyomást gyakorol a ló oldalára, hogy a ló elejét mozdítsa el. A belső kéz, jelen esetben a bal lent marad, és a gyakorlat megkezdésekor egy enyhe húzással megadja a jelet a forgás irányára vonatkozóan.
A külső, jobb kéz valamivel feljebb van. A külső szár a lovat megakadályozza abban, hogy előrefelé elmozduljon. Lépésről lépésre a ló megfordul. Fontos a testsúlysegítség és a szársegítség fenntartása mindaddig, amíg a ló be nem fejezi a gyakorlatot, mert különben előfordulhat, hogy a ló előre vagy hátrafelé ellép. Feltétlenül figyelnie kell rá, hogy a ló semmi esetre se lépjen el hátrafelé, mert akkor óhatatlanul elveszi azt a hátulsó lábát, ami körül forog. A hátulsó láb terhelése és a hátraléptetés testsúlysegítsége között csupán egy leheletnyi különbség van.
Egy 180°-os hátulsó láb körüli fordulat után a lónak ugyanazon a patanyomon kell maradnia, mint amin a gyakorlatot elkezdte, természetesen az ellenkező irányban. Ha a 180°-os fordulatot már sikerül véghez vinni a falnál, csak akkor végezzük el a gyakorlatot a pálya belső részén is, és csak ezután lépjünk tovább a 360°-os fordulatra. A fent leírt lépések a hátulsó láb körüli fordulat tanításának bevett módszere.
Egyes trénerek, különösen akik a reining lovak tanításával foglalkoznak, egy másik módszert részesítenek előnyben arra, hogy megtanítsák a spint, amely végeredményben 360°-os gyors fordulatok sorozata.
Minden probléma nélkül megtanítható annak a lónak is a spin, amelynek a fent leírt módszerrel tanították meg a hátulsó láb körüli fordulatot. Amelyik lónak másik módszer segítségével tanították meg a hátulsó láb körüli fordulatot, az is képes lassan, akár lépésről-lépésre a fordulatot megtenni.
 

 

 

 

Mint sok minden más esetében, a sportban is bizonyos feladatok állandó gyakorlása vezet a tökéletesség felé. A lovassportban a tökéletességhez vezető út még nehezebb, mert két individuumnak kell megtalálnia azt.
A gyakorlásra szükség van, de nem szükségszerű, hogy a gyakorlás unalmas legyen. Ha a célkitűzés megvan, az egyénen múlik, hogy egy kis fantáziával mindig újabb variációt találjon ki.
Ha a ló egy feladat lefolyását már megjegyezte, akkor ugyanannak az állandó gyakorlása előbb-utóbb oda vezet, hogy a ló felületesen, gondatlanul kezd dolgozni. A másik véglet, amikor a ló túl buzgó és megelőzi a lovas segítségadásait.
A régi gyakorlatok új sorrendben történő lovaglása segít elkerülni az ellenszegülést. Hasznosnak bizonyul például alkalomszerűen egy feladatsor tükörképét lovagolni vagy egyel több bóját felállítani és a gyakorlatot az utolsó előttinél befejezni. A lovas fantáziájának semmi nem szab határt.
 

 

 

 

A HÍD egy olyan akadály, amellyel nem csak egy versenyző találkozhat a trailpálya teljesítése közben, hanem szabadidőlovas is a mindennapi kilovaglás alkalmával a felüljárótól és a kis folyó felett vezető úttól egészen az erdőben csörgedező patak felett lévő kis fahíddal bezárólag.
A szabad természetben egy ló keresné azt a lehetőséget, hogy egy ilyen gyanús „dolgot” kikerüljön. Még ha nincs is más választása, akkor is először megpróbálná több szemszögből megfigyelni, elővigyázatosan szemrevételezni, hogy mozog-e, majd először csak az egyik lábát tenné rá, és ha felbátorodik csak akkor mind a négy lábát, utána pedig igyekezne minél előbb átkelni rajta. Fontos, hogy a lónak időt adjunk, hogy az idegen szituációval megismerkedjen. A gyakorlott trail és terepre járó ló a híd láttán lehajtja a fejét, hogy élesen lássa, és kimért, lassú léptekkel kel át a hídon, majd a híd végénél ismét lehajtja a fejét, hogy a lelépésnél ne botladozzon.

A KAPU a nehezebb akadályok közé tartozik. A tanítás elején elkövetett hibák ahhoz vezethetnek, hogy a ló többet a kapu közelébe sem megy. A kaput négyféleképpen lehet leküzdeni: kétféleképpen előremenetben és kétféleképpen hátraléptetésben, beleértve azt, hogy a kapu vagy felénk nyílik vagy ellenkező irányba. Az első gyakorlatoknál érdemes egy segítőtársat igénye venni, aki a kaput mindig megfelelő pozícióban tartja, hogy a lovas, ha szükséges, nyugodtan két kézbe tudja venni a szárakat és korrigálni tudjon. Előremenetben az első variáció az, hogy a lovas úgy lovagol oda a kapuhoz, hogy párhuzamosan áll azzal. Úgy kell megállni, hogy a lovas térde kb. egy vonalba essen a kapunyitóval. A szárakat egy kézbe kell venni úgy, hogy azok olyan hosszúak legyenek, hogy szükség esetén a lovas jól tudjon korrigálni. A lovas kinyitja a kaput, ezzel egy időben befordítja a lovat a kinyitott kapun. Fontos, hogy elég tágra nyissa a lovas a kaput ahhoz, hogy a ló és a lovas lábai átférjenek. A lovasnak ezután örömében, hogy kinyitotta a kaput nem a nyitott oldal felé kell továbblovagolnia, hanem a másik kapuoszlop irányába. Így a ló párhuzamos marad a kapuval és nem csukódik rá esetleg a hátuljára. Ha a ló a nyíláson áthaladva megörül az előtte lévő térnek és megindul előre, első alkalmakkor szinte biztos, hogy a lovas görcsösen belekapaszkodik a kapuba. Így viszont a lovas testsúlyának helyzetéből adódóan még távolabb nyomja a lovat a kaputól, ami aztán még tovább nyílik. Ebben az esetben jobb a kaput elengedni.
Ha a ló hátulja is problémamentesen átért a nyitott kapun, a következő feladat a hátraléptetés párhuzamosan a kapuval, mindaddig, amíg a lovas be nem tudja zárni könnyen a kaput.
Miután a lovas bezárta a kaput, a tanítás során sok ló ellép a hátuljával a kaputól. Teljesen természetes reakció a lótól, ha a felé tartó tárgy elől ki akar térni, és csak a gyakorlás győzheti meg a lovat arról, hogy nem kell tartania tőle…
 

 

 

 

Sokan azért szeretnének megtanulni lovagolni, hogy élvezzék a szabad természetet tereplovaglás alkalmával, és a mindennapok gondjait maguk mögött hagyhassák. Emellett néhány embernek elég konkrét elképzelése van a lovaglásról.
Ott ül a nyeregben a lovas egy olyan lovon, amely hosszú száron nyugodt marad, és egyszerűen csak élveznie kell az ébredő természetet. A ló jármódja puha és kellemes, így a lovas bármelyik jármódban könnyedén megtalálja a megfelelő ritmust. A ló nem bukdácsol át a terepen adódó kisebb földön lévő akadályokon, nem menekül hanyatt-homlok egy felreppenő műanyag zacskótól vagy a szélben csattogó kötél elől vagy valami hirtelen előbukkanó ismeretlen tárgytól, élőlénytől. A ló apró mozdulatokkal is irányítható. Egy könnyed testsúlysegítségre, esetleg egy finom szársegítségre vágtából egyből visszaáll lépésbe attól függetlenül, hogy egyedül van-e vagy több ló társaságában.
Ez az ideális eset, nem csak azért, mert a lovas a szabadidejét kellemesen tölti el, hanem mert a mai forgalmas világban az ember az egészsége felett is dönt ezzel.
Három western versenyszámról van szó: western pleasure, western horsemanship és trail. Az a ló és lovas biztosan élvezni foga a terepet, aki ezekre a versenyszámokra ki van képezve.
„Miért kéne az én lovamnak azt tudni, amit a versenyeken kérnek?” kérdezné egy szabadidőlovas, aki nem szándékozik versenyeken elindulni.
Ha valakinek valaha is volt alkalma arra, hogy egy ilyen irányú kiképzést kapott lóval élvezze a tereplovaglást, akkor tudja értékelni ennek előnyeit, főleg, ha eddig szinte kizárólag csak terepen lovagolt, és valószínűleg a legtöbb lovas ezt teszi.
A pleasure ló megtanulta, hogy ne rohanjon el, hanem hosszú száron egy egyenletes iramot tartson fenn minden jármódban, és hosszú ideig tud nyugodtan álldogálni.
Az, hogy egy úton való átkeléskor a ló akár egyedül van, akár több ló társaságában, nyugodtan és figyelmesen tudjon állni, amíg át nem lehet haladni az úton, a sűrűn lakott részeken a stresszmentes és veszélytelen lovagláshoz mindenféleképpen elengedhetetlen.
Terepen lovagolva mindenesetre jól jön, ha a ló nyugodtan tud állni, mert ha a lovas például találkozik valakivel, akivel szeretne egy pár szót váltani, nincs annál kellemetlenebb helyzet, ha a lovasnak a topogó lovát örökké vissza kell fognia.
Következetes tréninggel bármelyik lófajta megtanítható arra, hogy nyugodtan álljon.
A western horsemanship versenyen a lovas képességeit vizsgálják, lovát csekély segítségadásokkal kell bemutatnia.
A szabadidőlovasok gyakran alábecsülik az itt előírt feladatok értelmét. Miért kell egy szabadidőlovasnak egy bizonyos pontnál megadott feladatot végrehajtania, ha egyszer nem akar versenyre menni?
Pontosan terepen elengedhetetlen a lovas gyors reakcióképessége és a ló gyors reagáló készsége a lovas segítségeire. Nem ritka az az eset, amikor hirtelen felbukkan egy gyalogos vagy egy autó állja el az utat. Milyen kellemes ilyenkor, ha egy jól belovagolt lovunk van, amely azonnal engedelmeskedik a lovasnak és finom segítségadásra is rögtön visszaáll lépésbe.
A lónak a lovas legkisebb testsúlysegítségére is el kell fordulnia vagy képzettségének megfelelően kisebb vagy nagyobb kört megtennie.
A horsemanship gyakorlatok a szabadidő lovas számára is fontosak, hogy önmagát és lovát is könnyedén kontrollálni tudja. A lovas pontosabbá teheti a segítségadásokat, így a gyakorlatokat precízebben hajthatja végre. Gyakorolni terepen is lehet, ha konkrét célokat tűz ki maga elé a lovas, például hogy pontosan az ötödik fánál balra szeretné beugratni vágtába a lovát. A fordulók gyakorlására éppúgy megfelel a tereplovaglás.
A trail lótól sok ügyességet várnak el. Egyes esetekben a lónak lépésről-lépésre centiméterre pontosan kell lépnie. Igaz, ennyire azért nincs szüksége a szabadidőlovasnak.
Egy trail lovat minden esetben kontrollálni kell tudni lovasának, és a lónak lehetőség szerint egyedül is meg kell tudnia oldani egy akadályt. Minden szituációban nyugodtnak és higgadtnak kell lennie, hogy a feladatokat könnyedén végre tudja hajtani.
Egy nehezebb akadály esetében ajánlatos egy biztonságos helyen tréningezni, például egy bekerített helyen. Teljesen természetes, hogy egyes akadályok csak terepen fordulnak elő, de egy olyan ló, amelyet otthoni körülmények között sokféle szituációra felkészítenek, másként fog reagálni terepen, mert önbizalma a gyakorlások során növelhető.
Gyakorolni lehet például fel- és levenni egy kabátot, miközben a ló nyugodtan áll a szárakkal a marján, amíg a lovas átöltözik vagy a térképet kiteríti. Amelyik lovat megtanították arra, hogy a földre dobott szárakkal egyedül egyhelyben álljon – ground tying – az biztosan terepen sem fog elszaladni, ha a lovas arra kényszerül, hogy leszálljon a lóról.
Ha otthon a ló megtanulta, hogyan kell két akadályrúd között hátralépni, akkor pl. egy szűk úton, amit pl. szögesdrót zár el, veszély nélkül hátrafelé kiléptethetünk. Ha előkészítettük a lovat arra, hogy lobogó tárgyak mellett vagy fólián át tudunk vele lovagolni, esetleg el tudunk húzni vele egy tárgyat stb., akkor ez segít a lónak abban, hogy a nehéz szituációkat felmérje és félelmét leküzdje.
A fent említett kiképzés célja a két szabadidős partner – ló és lovas – teljes harmóniája…
 

PROFI TIPP

Pete Kyle

Négy fontos szabály az első kilovagláshoz:

1. Első alkalommal soha ne menjünk terepre egyedül!
2. Mérsékelt iramban, csak lépésben és ügetésben lovagoljunk.
3. A lovas olyan lóra üljön, amit már ismer.
4. A lovasnak legyen ismerős az út

 

 

 

KRISZTINA TANYA

  • Cím:
    2458 Kulcs, Határ u.1.
    Pf.12.
  • Tel.:
    06 30/2 179 008
  • Fax:
    06 25/251 297
  • e-mail:
    info@westerninfo.hu

 

Csermák István és
Csermákné Lócsy Krisztina